Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2014. szeptember 27., szombat

Túl?Élni?

Nyáron befészkelődött az agyamba egy gondolat, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni. Miközben számoltam a szénhidrátokat, a gyorshatású inzulin maximális hatóidejét, miközben figyeltem a séta vércukorcsökkentő hatását, miközben paráztam a nagy hőségtől, hogy időben felismerjem benne a lehetséges hypókat... feltettem a kérdést magamnak:
Most akkor élek épp, vagy túlélek?
Talán nem mindegy.

Van a blogolásnak egy már-már veszélyes mellékhatása. A "túlpörgés". :-)
Megszállottan írni, tanulni, kutatni egy számodra érdekes és aktuális kérdésről nagyon jó érzés. Nyilván, hiszen azért csinálod. De ez csak addig működik, míg túlzásba nem esel.
Fashionbloggerként fennáll a bóltkórosság veszélye, gasztrobloggerként esetleg éjjel-nappal ég a sütőd... de a cukorbetegség... na ez egy olyan téma, ami annyira komplex, hogy bekattanhat az ember. 
Talán így jártam.


Mondják, hogy a diabétesz jó kis táptalaja lehet a betegségtudat kialakulásának. Szerintem igaz. Hogy miért? Mert kezelni kell. Minden nap. Többször is.

A gond az volt, hogy én már túl sokat foglalkoztam magammal, a testemmel, az egészségemmel, sőt, minden nap arra törekedtem, hogy ne legyek beteg. Hogy tökéletes legyen az anyagcserém. Hogy elmondhassam neked is, mennyire jól lehet ezt csinálni. Most már tudom, hogy ez lehetetlen vállalkozás. :-)
Nem kizárt, hogy ennek (is) köszönhető az a májusi 10-es hemoglobin. Nem tudom. 
Csak azt, hogy változtatnom kellett.

Számtalan fórumot, könyvet olvasok a diebéteszről. Igyekszem mindenben naprakész lenni, legyen szó kutatásokról, csodanövényekről, gyógymódokról, orvosokról... stb. Mindamellett, hogy aktuális témákat, hasznos kérdéseket boncolgatok, próbálok valamilyen pozitív példamutatással is szolgálni neked, ami nem olyan egyszerű. Főleg, ha az én kis csetlő-botló világomon keresztül mutatom ezt meg...
Nagyon nagy felelősség.
Tisztában vagyok vele, hogy totálisan nem tökéletes, ahogyan kezelem a cukorbetegségemet. Néha jobban megy, néha rosszabbul, miközben igyekszik az ember. Tényleg. Minden nap.
Viszont én már átléptem egy görcsös határt.. pontos mérések, időben evés.. korrigálás, tervezés, számolás... 
Jééééééééééééééézusom mit művelek?Gondoltam.

Miért kattogok ennyie, hogy jó legyen, hogy jót írjak, hogy rendesen csináljam...nem értem mit görcsölök? Miért túlélni akarok? Miért nem ÉLNI? Úgy, ahogyan régebben is tettem... betegségtudat nélkül.

Úgyhogy veszek egy mély levegőt.....................................................................

Mert hát persze, hogy csinálni kell. Reggeltől estig.  Ez nem kérdés.
De NEM A TÚLÉLÉS A CÉL.

Az ÉLET A CÉL.

Újabb ReSet

Utóirat: Közben megjelent egy cikk velem a NapiBio-n. Ajánlom figyelmedbe. :-)

üdv,
DiabGirl

2014. szeptember 24., szerda

SzőlőcukorNélkül

A héten másodszor indultam át szőlőcukor nélkül ebédelni a szomszéd menzára... És olyan büszke vagyok magamra. :-D
Természetesen először leizzadtam, hogy most mi lesz velem, és úristen... aztán meg hirtelen olyan magabiztosság fogott el, hogy tyűha. :-) 
Nem tudom honnan jött, de jött, az a lényeg. :-)

Fura dolog ez. Átszaladni a boltba.. elugrani ebédelni.. kimenni a városba egy fagyiért.. bemenni a postára reggel.. tök egyszerű dolgok. Tulajdonképpen nekem is. 
Csak előtte nem árt vércukrot mérnem, vagy enni valamit, ha szükséges. :-D
Szóval kontroll.

Az elmúlt fél évben mindig nagyon megterveztem ezeket az apró szösszeneteket is. Mindent percről percre. Fárasztó volt.. nagyon.. de nem tudtam mást csinálni, hiszen állandóan rosszul éreztem magam a "csere"inzulintól és éhes is voltam. ÉS még így sem éreztem magam biztonságban soha. Folyton rettegtem a hypo-tól, meg hogy majd épp sorban állás alatt esek össze. Ilyen hülyeségek.

Nehéz ezt az embernek kezelnie. Mármint a magabiztosságot cukorbetegen. Az sem jó, ha túl lazák vagyunk, és az sem ha túl görcsösek. Tudom, én mindkettőt megél(t)em. :-)
Nagyon sok idő, vércukormérés, stabilitás szükséges ahhoz, hogy valaki ne függjön a műszereitől. Hogy felismerje, ha baj van, és azt is, ha nincs. Szerintem.
Én például nagyon sokat koncentráltam, figyeltem, hogy például meg tudjam különböztetni az éhséget a hipóérzettől.. És még mindig sokat koncentrálok. 

De úgy hiszem, megéri.

Ismerek egy lányt, aki bár 1-es cukis, lazán búvárkodik is, ha kedve szottyan. Sőt, sárkány-repül, meg minden agyrém. :-D Azt hiszem, ő eléggé magabiztos. :-)

Talán eljön a nap, amikor végre én is tizedpontosan meg tudom saccolni az aktuális vércukorértékemet. Mindenesetre a vércukormérő a legjobb barátom. És a táskába rejtett szőlőcukor is.:-)

A lényeg, hogy ne legyen "cukorbeteg tudatom".
Ez fontos.
Kezelni, ha túl sokat foglalkozok a témával.
Magammal.
A vércukrommal.

De meg kell találni az egyensúlyt. 
Mindig dolgozom rajta. :-)
Mert, nem vagyok beteg, csak kissé fegyelmezett az életem. :-)))
Ennyi.

Úgyhogy igyekszem nem parázni, ha a szőlőcukrom véletlenül kicsúszik az 1 méteres vonzáskörzetemből. :-)

Utóirat:

Bár mostanában elég magasak az értékeim. 
Szóval annyira nincs okom félni a hypo-s rosszulléttől. :-D

üdv
DiabGirl