Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2013. június 24., hétfő

MufFinomság

Ígértem azt a bizonyos receptet az édes, finom csokis muffinról...

Általában úgy járok el süti sütés előtt, hogy keresek pár receptet innen -onnan... cukros és cukormentes változatokról egyaránt.  Majd számolok, mérek, gondolkodom... és elkészül a remekmű.:-)
Így volt ez a hétvégén is, amikor ebben a nagy hőségben valami könnyen édes csokoládésat akartam enni.

A muffin egy olyan süti, amit tényleg egyszerű elkészíteni, és többféleképpen variálható.
Én az alábbi hozzávalókat választottam hozzá:
-> 5 tojás (-)
-> 25dkg nyírfacukor (100g : 240 Kcal / 99,2 CH)
-> 5dkg diabetikus barack lekvár ("Nagymama lekvárja"100g : 100 Kcal / 23CH)
-> 20dkg vaj (-)
-> 15dkg étcsokoládé (Boci étcsokoládé 100g : 531 Kcal / 51CH)
-> 8dkg keserű kakaópor (-)
-> 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt (VitaMax 100g : 337 Kcal / 66CH)
-> 1 csomag sütőpor (-)

Első lépésként, felvertem a tojásokat a cukorral, majd az előzőleg gőz fölött felolvasztott csokoládét és vajat már kihűtve adtam hozzá a lekvárral együtt. Ezután hozzákevertem a lisztet, sütőport és kakaóport is, majd muffin formákba töltve dobtam a 200 fokos sütőbe, 20 percre.
27 darab lett belőle, és adagonként 13, 95 grammnyi szénhidrátot számoltam ki.
A vércukorértékeim azt mutatták muffin-fogyasztás után, hogy ezt így jól csináltam, de természetesen inkább számoljátok ki Ti is mégegyszer. (Ezért adtam meg fentebb a 100g-ra vonatkozó CH értékeket.)

Mivel kis családom tagjai főként férfiakból állnak, így grátiszban megspékeltem a sütit egy kis gyümölcsszósszal, hogy "jobban csússzon".:-) Ezt málnából, ribizliből, eperből, vagy más aprószemű gyümölcsből a legkönnyebb és leggyorsabb elkészíteni, kis cukor hozzáadásával. Plusz egy gombóc hideg fagyi a tányérra és Mmmmmmmmmmmmmmmmm!:-)
Mennyei volt!

Utóirat:

Régebben utáltam ennyit számolgatni... ezért nem is sütöttem-főztem semmit. Mekkora hiba volt....

2013. június 17., hétfő

HoliDay

Ma reggel olyan szép nyári napra ébredtem, hogy majdnem örömkönnyek szöktek a szemembe!:-)
A meleg levegő, a nyár illata olyan kellemes, gyerekkori emlékeket idézett bennem, hogy szinte belezsibbadtam... Játék a homokózóban a kisöcsémmel... hintázás... horgászás... cseresznyefára mászás... ribizli és köszméte majszolás uncsitesókkal a kertben... strand a Tisza-parton... később több napos kenutúrák a folyón... Huhhhuuuuuuhh, mennyi-mennyi élmény!:-)
Jó is volt, felhőtlenül, gyermekként, VÉRCUKORMÉRŐ meg INZULINTOLL NÉLKÜL éldegélni! Arcomba tolni délelőtt a bundáskenyeret, délután a lángost, vagy napközben a sok friss gyümölcsöt számolgatás és lelkiismeretfurdalás nélkül... inni a jéghideg szörpöt, elmenni egy bikinivel és törölközővel  a legközelebbi strandra, vagy épp átszaladni nagymamához egy csöpp nyári ruhában, anélkül, hogy bazinagy táskával, minden bajra felkészülve indulnék útnak........ felbecsülhetetlen.

Persze, a nyár ma ugyanazt jelenti számomra, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. Ám a körülmények változtak.
Cukorbetegként nagyon sok apróságra figyelnem kell, amikor jön a hőség, vagy nyaralni indulok...

1. Például az inzulin megfelelő hőmérsékleten tartása.
Akár kiszaladok a váci strandra, akár elrepülök a Bahamákra, gondolnom kell az inzulin tárolására. Azt mindenki tudja, hogy az inzulint felhasználás előtt a hűtőszekrényben tartjuk (2 és 8 fok között). Ám azt kevesebben, hogy miután betöltötted a tollba, nem fagyhat meg, de nem is főhet fel a Napon! Eléggé kényes cucc, amit nyáron is mindenképpen 25 fok alatt kell tárolni, különben használhatatlanná válik...
Sokan hűtőtáskát vagy akut használnak erre a célra, de mivel nekem egyik sincs, így minden alkalommal egy jól behűtött, jeges üdítő a társam, ha bármerre útnak indulok (...mert egy sima városnézés alatt is megfőhet az inzulinod a táska mélyén, ha nem figyelsz oda).

2. Fontos, hogy legyen nálam víz.
Ez nem csak azért lényeges, mert az ember szervezete egyébként is kiszárad a hőségben, hanem mert ez nekünk diabéteszeseknek sok esetben egyenlő az indokolatlanul magas vércukorértékekkel! Nálam nem sűrűn fordul elő ez, de azért iszok.
Szóval igyál Te is eleget, hogy segítsd az anyagcseréd!

3. Elengedhetetlen, hogy megtervezzem a szabadnapom/ napjaim!
Én reggel, munkába indulás előtt, majdnem olyan tüzetesen ellenőrzöm a táskám (hogy minden "kellékem" benne van -e?), mintha legalább három napra elutaznék... Legyen inzulinom, és ha kell, pótinzulin is, legyen tűm, tesztcsíkom, zsebkendőm, fertőtlenítő kendőm, két csomag szőlőcukrom, müzlim, hideg vizem, és a kártyám, amin díszeleg a "CUKORBETEG VAGYOK!" felirat.
Persze ezután megnézem a tárcám, a telefonom és egyéb okosságom is, de számomra mindig a kötelező felszerelésem az első. (Csoda, hogy bazi nagy táskákat hordok? :-D)

Ha messzebbre utazok, van nálam:
-  2 tartalék inzulin, tesztcsíkok, pótvércukormérő, pótinzulintoll,
- tripla mennyiségű szőlőcukor (mert külföldön például nem biztos, hogy ugyanolyan felszívódású cukor kapható...),
- müzli, keksz vagy egyéb gyorsan felszívódó szénhidrát, melyre épp csak a hypoglikemia kapujában van szükségem,
- az útra szendvics, vagy egyéb lassan felszívódó CH-ból gyártott étek, hogy akkor is tudjak enni, ha erre más lehetőségem nem lenne,
- és folyadék, ami mindenkinek nélkülözhetetlen.

Az étkezés (diéta) fontosságát külön emelem ki, mert ez olyan dolog, amire minden cukorbetegnek különösen oda kell figyelnie, főleg, amikor külföldre utazik!
Fontos, hogy minden esetben tájékozódj az étkezési szokásokról, lehetőségekről, hiszen a nyaralásod minőségét nagy mértékben befolyásolhatja az, hogyan sikerül beállítanod a vércukrodat (... 20 mmol/l-rel még a Karibi-tenger sem élvezhető!!)
Nem mindegy, mennyire civilizált környékre repülsz (...mert mondjuk egy 50 km2-es egzotikus sziget, ahol mangót, meg papayát adnak vacsorára, nem biztos, hogy neked is megfelelő!). Nem mindegy, milyenek a helyi étkezési szokások (... Kínában például nincs egy normális, jóízű kenyér). Nem mindegy, hogy a nyaralás alatt majd egész nap újságot olvasol, vagy túrázol majd látványosságokat keresve(...mert a mozgással változik az inzulinigény és ezzel együtt a szénhidrát igény is!).
És..... Igazából semmi sem mindegy... ezért mindig légy felkészült!

Egyébként én eddig bárhol jártam, mindig tudtak alkalmazkodni az éttermekben, szállodákban a váratlan kéréseimhez, de ma már szerencsére majdnem mindenhol ajánlanak diétás menüt is, így érdemes előre jelezni, ha igényled azt!

A lehetőség adott mindenkinek arra, hogy egy kellemes holiday-t eltöltsön a szeretteivel, felesleges stressz vagy orvosi ellátás nélkül... CSAK FEL KELL KÉSZÜLNI A NYÁRRA! :-)


Utóirat1:
Ha repülőgéppen utazol, ügyelj arra, hogy a felszerelésed a kézipoggyászban legyen!

Utóirat2:
Ha távoli a célpont, az időzónákról se feledkezz meg!!! Ezzel kapcsolatban konzultálj orvosoddal, aki elmondja, hogyan módosítsd az inzulin adagolását!


Még több infó és jótanács: ITT.



ÉÉééééés ne feledd otthon a fényképezőgéped!!!! :-)))))))))

Üdv,

DiabGirl

2013. június 11., kedd

DoKik

Orvos. Kórház. Ambulancia. Tű. EKG. Neurophatia. Inzulin. Gyógyszer. Vizeletminta. Vérvétel. Satöbbi...
Ijesztően hangzik? Elhiszem. Bár ha Te is cukorbeteg vagy, most biztosan nem estél hanyatt ezektől a szavaktól.:-) Nekem is teljesen hétköznapi.

A legtöbben rosszul vannak a vér látványától is, nemhogy a tűtől. Sőt, ismerek olyat, aki messziről kerüli a dokikat, és már tényleg csak akkor lép be a vizsgálók ajtaján, ha végképp nem marad más esélye. Ez az egyik véglet.
A másikba tartozom én, és sok másik cukorbeteg sorstársam, kik már-már otthonosan mozgunk a kórházak diabetológia osztályain.:-)
Én például nem félek a tűtől, a vér látványától, de a kórtermektől sem. A fehér köpenyes orvosok vagy a tolószékes, műtőből épp kitolt betegek számomra nem mumusok, és az utcákon villogó mentőautóktól sem esek pánikba. Rendszeresen járok a kötelező cukor-kontrollokra és az ajánlott szűrővizsgálatokat sem kerülöm el. Számomra mindennapos az önkontroll, az önfegyelem, a rendszeresség és a tervezés...
Így az ideális.
Viszont nem olyan egyszerű és magától érthetődő ez a dolog! Ne gondold, hogy ha valaki cukorbeteg lesz, azonnal második otthonává válik a belgyógyászat...
Talán Neked szerencséd volt, és azonnal jó orvosok közé kerültél... de én...........

Az első orvosom egy extra megagiga cuki doktorbácsi volt, aki amikor bekerültem a kórházba, szinte ujjongott, hogy végre nem csak idős nénit meg bácsit kell reggelente "vizitelni" (=kórházban reggelente lecsekkol az osztályvezető főorvos). Amúgy is minden nővér meg mentősfiú a csodámra járt, hiszen a diabetológián akkor még nem láttak sűrűn fiatalkorút... A kórteremben is dédelgettek az idősebbek, elláttak jótanácsokkal, megmondták a tutit, mit hogyan, mikor, mivel kell csinálni, ha cukorbeteg lesz az ember, de én csak kameráztam jobbra-balra. Nem értettem, mire ez a nagy felhajtás. (Azóta már tudom...) Igyekeztem betartani mindent, amit az orvos mondott, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az új helyzetnek. Azt gondolom, ez főleg az orvosom hozzáállása miatt lehetett, hiszen nagggggyon laza kontrollokra jártam. Nem vetetett vért, nem mértünk HbA1c-t (azt sem tudtam mi az), csak dumáltunk egyet, és írt fel receptet az inzulinokra. Ennyi volt köbö.
Aztán ahogy Anyával egyre mélyebbre ástuk magunkat a témába, és elolvastunk pár könyvet meg cikket is a diabéteszről, annál világosabbá vált, hogy ami van, az nem jó.:-D

Szóval 3 év után váltottam. Doktorbácsiról doktornénire.
Na ő aztán következetes volt. Már első találkozásunkkor kérte az összes ambuláns lapomat, meg az eredményeket... csakhát nem tudtam adni semmit. Elég szigorúnak látszott. Gondoltam, ezentúl minden sima lesz... és a néni gatyába rázza a HbA1c-t is, ami amúgy állandóan 10 körül volt, csak nem tudtam róla. Jöttek a laborok, kontrollok, de aztán nekem egyre szűkebbnek tűntek a korlátok, a határok, és a dokinéni is elkezdett terrorizálni. Na nem gondolom, hogy szándékosan tette volna... de ijesztgetett, meg fenyegetett, és így a vele "töltött" újabb 3 év meghatározóan negatív élmény maradt a számomra. Mivel gyomorgörccsel mentem hozzá minden egyes alkalommal, ezért az évi kötelező találkozók száma rögtön felére csökkent. Nem írtam naplót, és tényleg csak akkor mentem be a kórházba, ha már elfogyott az inzulinom, mert nem akartam hallgatni, hogy előbb-utóbb levágják a lábam és megvakulok, ha nem csinálom, amit javasol... Brrrrrr, ma is kiráz tőle a hideg.
Akkor hagytam ott, amikor ő terhes lett, és az utolsó kontroll alkalmával azzal engedett haza, hogy én ne is álmodjak gyerekről...
Egyértelműen váltanom kellett.

Aztán végülis egy szerencsés véletlen, vagy a sors keze? által rátaláltam a jelenlegi orvosomra, aki már 5 éve segíti járni az utamat. Amikor felvett betegének, 11 körül állt a hemoglobinom. Mostanában meg már az a cél, hogy végre elérjem a 6-ot... A problémáimat meghallgatja, megérti, akkoris, ha mindig ugyanaz a bajom, és ha 100-szor kell elmondania ugyanazt a választ a kérdéseimre. Következetes, de nem szűk látókörű, ezért nem pánikoltat akkor sem, ha a naplómban néha napján 20 mmol/l értéket lát. Tudja, hogy nem lehet és nem is kell a hasnyálmirigyem helyett tökéletesen dolgozni, de mindig arra biztat, hogy azért közelítsem meg azt. Így motivál a jobb eredmények elérésére...
Bármikor felhívhatom őket, az osztályon mindig készséggel állnak rendelkezésemre, akkoris, ha 1000-en várnak előttem. Számomra ilyen az ideális orvos, és az ideális diabetológia.
Most jó helyen vagyok. Köszönöm innen is!

Azt hiszem, sok más fontos összetevő mellett ez is nagyon fontos a cukorbetegség kezelésében. Hogy megtaláld az orvosod, a barátod, a bizalmasod, a segítséged ezen az úton!
Ne vedd félvállról!

Utóirat:

Egyébként ma megyek újabb kontrollra!:-)
Izgulok, hogy sikerült -e a 7-es HbA1c alá menni........... :-D


DiabGirl