Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2013. április 25., csütörtök

DiaBulimia

"Az Étkezési Zavarral Küzdő Cukorbetegek Társasága (DWED) azért kampányol, hogy az inzulin visszautasítását a fogyás érdekében mentális betegségként tartsa számon az orvostudomány. Az aktivisták remélik, hogy speciális megközelítésnek és kezelésnek köszönhetően enyhíthetők a káros következmények. " .. bővebben ITT.

Emlékszem arra az időszakra, amikor elkezdtem soványodni. Mielőtt diagnosztizálták volna a diabéteszem, úgy néztem ki mint egy szál ropi. Volt, aki egy idő után alig ismert fel az utcán, ami azért elég durva, nem?
Engem annyira nem zavart, főképp azért nem, mert akkoriban szerepeltem első szépségversenyeimen és a színpadon jól jött a darázsderék... és igazi modellnek érezhettem magam.
Végülis 42 kilós testtömeggel nem volt nehéz...

Nem rémlik, hogy bármikor rosszul éreztem volna magam, csak az a borzalmas szomjúság... azt nem fogom elfelejteni soha. Annyi vizet megittam... Te jó ég! Amikor minden másodpercben száradt a szám... és a gimi büfé teljes ásványvízkészlete nem volt elegendő a szomjúságom oltásához. Arról nem is beszélve mennyit jártam a mosdóba. 
Egyébként ez tűnt fel a tesitanáromnak, és kérte, menjek el orvoshoz...

Azóta már többet tudok a cukorbetegség okairól, tüneteiről, lefolyásáról, és számtalan durvább esetet hallottam és olvastam róla, mint az enyém volt. Rossz sebgyógyulás... fáradékonyság, esetleg kóma. (!)
Mégis, a legelkeserítőbb számomra mindig azoknak a depressziós, hanyag cukorbeteg embereknek a felfogása, élete, akik erről az egészről nem akarnak tudomást venni.

Szomorú. Mert a cukorbetegséggel lehet együtt élni, és kell is!
Mindazok, akik megtagadják maguktól a kezelés lehetőségét, akik feladják a harcot, akik nem veszik komolyan a diabétesz kockázatát, öngyilkosságot követnek el. Tudatosan vagy tudattalanul, de lassan megnyomorodnak, aztán meg többnyire visszasírják azokat az éveket, amikor még megvolt a kezük, a lábuk, a veséjük, a látásuk... már ha még visszasírhatják.

Így jár(hat)nak szegény diabulimiások is, akik a gyors és hatékony fogyás reményében tagadják meg az inzulin kezelést, így a vércukorszint ellenőrizhetetlenné válik. Sajnos, új divathullám az 1-es típusú cukorbeteg nők körében,  hogy a fogyás reményében nem adják be maguknak az inzulint. Megdöbbentő, nem?
Íme egy újabb súlyos mentális probléma.
Mert hát nem elég a sok bulimiásról meg anorexiásról olvasni... akik fogyás reményében hánytatják magukat vagy nem esznek semmit. Mindig jön valami durvább...
De cukorbetegen megőrülni? :-(  Már csak ez hiányzik...

Rám is kúszott már fel 5-6 kiló, amitől rosszul is éreztem magam a bőrömben. De hogy megpróbáljam magamtól megvonni az inzulint, tudván, hogy akkor gyorsan lefogyok? Jesszus. Soha. Pedig biztosan hatásos lett volna...

Inzulin kezelés nélkül a vércukorszint nő, aztán a vizelettel kiürül a szervezetből, és így a kalóriák is fogynak. Ám a cukorral vizet is veszít a szervezet, hirtelen súlyvesztést okozva. Az efféle módszerrel diétázóknak tudniuk kellene, hogy akár halálos veszélybe is sodorhatják magukat. Nem véletlenül van előírva, hogyan kell az inzulint használni. Ha nem megfelelően adagoljuk, magasabb lesz a vércukorszint, nagyobb a fertőzések lehetősége, megnőhet a diabetikus ketoacidózis előfordulásának száma - azaz, amikor az illető legyengül, gyengülnek a reflexei is, hány, ágybavizel, zavarodott, kómába is eshet. Emiatt többször kell kórházban kezelni, arról nem beszélve, hogy nagyobb eséllyel fordulhat elő szem-, vese-, idegrendszeri megbetegedés és szívbetegség. Folytassam?
Lehet, hogy így bármennyit ehet az ember, mint egyébként, és mégis fogy, de ezzel a fáradékonyság, depresszió, menstruáció elmaradás, magas vércukor... stb. is együtt jár. Kéz a kézben.
Tényleg van, aki ezt akarja?!
Na nem mintha ítélkezni szeretnék bárki felett...
De most mondd meg, nem könnyebb  és boldogabb út a néhány mínusz kilóhoz a sport és a diéta betartása ? Miért kell bárkinek is szenvednie, halálra gyötörnie magát azért, mert nem egy kifutó modell? És egyébként hova rohan mindenki ...??? Fogyni is gyorsan, azonnal kell??? Baromság. Miért nem érünk rá szépen, nyugodtan élni? Azt hiszed lemaradsz valamiről?

Nos, tulajdonképpen igen. Az egész életedről maradsz le.

Szerintem lassíts... ezt tanácsoltam már korábban is, más téma kapcsán.
Lassíts és nézz körül! Gondold végig, mi a fontos az életedben, és mi nem az. Álmodj célokat és kezd el megvalósítani azokat! Saját tempódban. Ennyi.

Utóirat:

A táplálkozási zavarok végeredménye egyébként mindig ugyanaz - ha későn fedezik fel a bajt, sajnos tragédiával is végződhet...
A diabulimia talán mindegyik közül az egyik legsúlyosabb étkezési rendellenesség, hiszen ilyenkor a beteg inzulinadagokkal trükközve próbál kilókat leadni, úgy, hogy - mivel tudják, a nem megfelelően kezelt cukorbetegség fogyást eredményezhet -, nem az előírt inzulin-mennyiséget adják be maguknak, hanem kevesebbet.
Mi jöhet még?

Üdv,
DiabGirl


2013. április 15., hétfő

EyeS

Múlt héten a szokásos, éves szemészeti kontrollon jártam. Reméltem, hogy a látásom, ami tíz éve közel semmit sem változott, most sem romlott. Hááááááááááááááát...

Akkor ért az első meglepetés, amikor a doki feltette a szememre azt az vicces szemüveget, amiben olvasni kell. Kérte, hogy mondjam a betűket sorban... én meg kértem, hogy tegyen be egy lencsét a keretbe. "Mmhhhmmm.."- mondta. Majd olvastam, de nehezen, így cserélt egy újabbat. Az már szuper volt, gondoltam, de jó, alig romlott a szemem. Eddig tartott az öröm, ugyanis a doki odaszólt az asszisztensnek, hogy "Másfél".
Bakker, leesett, hogy eleve a korábbi dioptriával kezdtünk olvasni, csak épp nem láttam vele semmit.. Szóval kétszer cseréltünk lencsét a mókás keretbe, ami tulajdonképpen kétszer negyedes "látásromlást" jelent. Fa**a.
A második sokk akkor jött, amikor a dokim a kontaktlencse veszélyeiről kezdett beszélni. (Van egy szemüvegem, de nagyjából tiltólistás helyen van nálam, így több, mint 3 éve lencsével élek.) Na mindegy, kiderült, milyen rosszul tettem, hogy össze-vissza cseréltem a márkákat meg a folyadékot. Nem hittem, hogy ez bármit nyom a latban, mikor mások online rendelik a cuccot... De bizony káros lehet. (Bár én nem hiszem, hogy a dioptriám ettől rosszabb...)

Szóval elmentem egy szakértőhöz, és 3 év után újra megmérettem a szemem görbületét, az ajánlott lencse dioptriát, meg hogy milyen oxigén ellátottságú lencse kell rá... stb. és megfogadtam, hogy csak egyféle lencsefolyadékot és csak az ő általa ajánlott lencsét használom ezentúl. És jééééé, most sokkal jobb érzés a lencse viselése, rendesen látok. Mellesleg a szakértő csaj nagyon jófej volt. Sokat beszélgettünk, minden kérdésemre készséggel válaszolt. Például, hogy miért van az, hogy extrém magas vércukorszint esetén konkrétan kipattan a szememből a lencse? (Kvázi mérés nélkül tudom, mi a helyzet.:-D) Érdekesnek tartottam ezt mindig, pedig egy teljesen egyszerű jelenségről, a szervezet megváltozott anyagcsere állapotáról van szó, amiben a kontaktlencse szinte "pattog" a szemszárazságtól. Ráadásul az utóbbi időben volt egy kisebb pajzsmirigy gyulladásom is, ami szintén produkálhat ilyen tünetet.
Azt is a jófej szakértő csajtól tudtam meg, hogy létezik egy a magas vércukorszintet elszíneződéssel jelző kontaktlencse is. Hibátlan.:-) Csupa 2012-es cikket találtam róla, de jobban utána fogok járni... mert még nem hallotam róla ezelőtt.
Sejtem, hol kezdődhet az ára... de azért nem vetem el a lehetőséget!

A diabétesz szövődmény lehetőségei közül a látásromlástól, vakságtól való félelmem a legnagyobb. 
Valljuk be, az ember hajlamos homokba dugni a fejét, ha problémákról van szó, mondván: "Majd lesz valahogy!" vagy "Ráérek vele foglalkozni!" 
Óriási tévedés.
Diabétesszel meg amúgy is könnyű nem tudomást venni a lehetséges "mellékhatásokról", hiszen ha például magas a vércukor, az egyáltalán nem fáj... Akár évekig egyben maradhatsz úgy is, hogy lesz*rod az egészet. 
De, hogy mi lesz a testeddel 5-10-20-30 év múlva, azt majd nézheted, amikor már baj van... Kár lenne.
Vedd komolyan a rendszeres kontroll vizsgálatokat, járj el a szemészetre, a lábvizsgálatokra, és egyéb ajánlott szűrővizsgálatra, hogy véletlenül se vedd el magadtól az egészséges élet lehetőségét!!!

Utóirat:

Ha makk egészséges vagy, akkor se bízd el magad! Nekem is egyik napról a másikra jött ez az egész új életmód... teljesen váratlanul.
Veled is előfordulhat ugyanez.
Ezért hidd el, érdemes évente felkeresni egy-egy vércukor, koleszterin -mérő pontot, beutalót kérni rákszűrésre, és komolyan venni a tüdőszűrést is... Sőt, mostmár léteznek kifejezetten  a cukorbetegség jeleit felderítő szemvizsgálatok is!

Plusz mozogj, étkezz egészségesen, és mosolyogj sokat!:-)

Üdv
DiabGirl

2013. április 12., péntek

Rutin

Néha előfordul, hogy nem vagyok észnél, amikor épp lövöm magam, vagy mérek. Na nem meghülyültem, vagy elment az agyam, hanem egyszerűen csak annyira rutinból csinálom sokszor az egészet, hogy nem vagyok mindig "jelen". És ez baj... főleg, amikor azon gondolkodom, mennyit adtam be, vagy beadtam-e egyáltalán?

A héten elég szétszórt voltam.
Alapvetően is jellemző ez rám, így nagy melót igényel például minden nap időben beadni a bázisinzulint, mérni, amikor kell, vagy csak bevenni egy fogamzásgátlót. Mindent kapcsolok mindenhez, így tudom betartani a "szabályokat".:-) Például gyógyszert inzulinadáskor veszek be, vagy amikor felébredek, az az első, hogy mérek, lövök...stb., így tutira nem felejtem el, és tutira emlékszem is rá.:-D
Néha vicces, néha meg pánikba ejt a dolog. Mint tegnap is.
Reggel eszemben volt, hogy ampullát kell majd cserélnem a nap folyamán, mert fogyóban volt a Humalogom, de lám, mégis pótinzulin nélkül indultam el dolgozni. Meglepő. Aztán miután megebédeltem, realizáltam is a helyzetet, ugyanis a tollam kongott az ürességtől. Mivel már megettem a szénhidrátom, kénytelen voltam hazaindulni érte. Még jó, hogy közel lakom a munkahelyemhez... de még így is siettem, hogy visszaérjek időben. Ennek végül az lett az eredménye, hogy kikaptam a hűtőből a patront, beraktam a tollba, felhúztam lőttem, vagy légtelenítettem? És mennyit is lőttem? Na ez az.....
Kábé végigfutott rajtam a hideg és arra gondoltam, hogy ha netalán elfelejtettem légteleníteni szúrás előtt, lehet, hogy kipurcanok. Eszembejutottak egy nővér szavai, aki alig egy éve szúrkált nekem infúziót, hogy ne izguljak, mert a bajhoz nagy átmérőjű buborékok kellenek a vérbe..... Na de a "légtelenítetlen" ampulla nem elég baj? Volt zizzenés a fejemben. Aztán végülis életben maradtam :-D , és mivel a cukrom felfelé szökött, az is kiderült, hogy inzulint szinte nem is lőttem. Még ez a szerencse.

Inzulint egyébkét még nem nagyon hagytam otthon. Talán kétszer az elmúlt tíz évben.
Először, amikor 2004-ben, egy vízitúra alkalmával útnak indultam pót-Humulin nélkül (akkor még azt használtam) és apukám hozta utánam még aznap este, miközben én zokogva vártam őt Tiszabecsen, a sátramban.:-) Másodszor meg nemrég, amikor unokahugikra vigyáztam egyik hétvégén, vidéken, és az egész cókmókomat elfelejtettem a táskámba tenni... A párom fordulhatott velem kétszer. :-)
Néha elég bosszantó, hogy így függ az ember valamitől... Na, de ez már csak ilyen.


Vajon, akinek rossz az agya, emlékezetkiesése van, vagy csak simán durván feledékeny, az hogyan birkózik meg a cukorbetegség adta kihívásokkal? És akinek nincs keze, lába, vagy mozgássérült? És a vakok, depressziósak, vagy súlyos autoimmun betegséggel küszködők? Ezerszer-milliószor keményebb úgy az élet. Önmagában is, nemhogy diabétesszel a nyakán...

Mégis, egyszerűen belekényszerülsz a "rutin"-ba. Így is, úgy is.

Hát legyen elég önfegyelmed és kitartásod ehhez a rutinhoz, előzd meg a szövődményeket, és akkor tényleg játszva végigsétálsz majd ezen a nehéz úton! Én is igyekszem.

Utóirat:

Valaki írta Facebookon, hogy egyszer véletlenül megcserélte a bázist a gyorshatásúval........................ attól pánikba estem, hogy ezt elolvastam. Örülök, hogy nem lett bajod, kedves sorstársam!


DiabGirl

2013. április 9., kedd

Celebes

Ma reggel azzal fogadott egyik kedves munkatársam az irodában, hogy eddig nem is tudta, hogy celeb vagyok. Majdnem elestem.:))
Aztán kiderült, hogy látott egy videóklippben tegnap este. 
És milyen jól látta, de hogy én celeb.... hihi.:))

Emlékszem, sokáig vonzott a csillogás, meg a VIP,  viszont sosem szerettem szerepelni.
Életem első szépségversenyeire is baráti unszolásra jelentkeztem, nem önszántamból. Aztán amikor láttam, hogy lehet ennek eredménye, elkezdtem kóstolgatni a modell szakmát vidéken, majd a fővárosban is. Ha lehetőségem adódott néhány castingra, tesztfotózásra vagy szereplésre, örömmel vállaltam el azokat. Szívesen megmérettettem magam ezen a területen, hiszen hidd el, egy nőnek nagyot dobhat az önbizalmán egy-egy ilyen munka, s ez az én esetemben sem volt másképp. 
Cukorbetegként egyébként is hajlamos vagyok néha a béka feneke alá kerülni, és borúsan szemlélni a világot, legfőképpen saját magamat. Habár ez teljesen normális az egészséges embereknél is (hiszen mindenkinek lehetnek rosszabb napjai), azért nekünk a hiperglikémia okozta hangulatváltozásokra is fel kell készülni, ami ugyebár teljesen indokolatlanul tör(het) ránk, ha felszöknek azok a bizonyos értékek. 
A modellkedés, mint hobbi, az elmúlt tíz évben klassz kis gyógyír volt erre, hiszen amikor kiválasztottak egy reklámra például, azonnal feltöltődtem energiával, önbizalommal, és könnyebb volt túllépni a mélyponton. 
Nyilván, most már egy egészen más életszakaszban vagyok. Nem a környezetem szimpátiája,  és nem a kamerák doppingolnak. De örülök, hogy legszebb éveimben ezt is megélhettem.:)

Megjegyzem, csakis azért, mert én sohasem estem át a "ló másik oldalára", és a sok mai felkapott modellhez hasonlóan én nem csináltam magam körül parádét. Nem könyörögtem koronákért, díjakért, férfiakért, munkákért, nem akartam mindenáron befurakodni egy felszínes, üres világba, nem csináltam magamból bohócot csak azért, hogy valaki valahol felfigyeljen rám és szárnyaira vegyen a bulvár. Nem. Pedig ezer és ezer lehetőségem adódott volna rá. 
Legfőképpen a Királynős szereplésem után kerültem énekesek, színészek, sajtósok, tévések, modellek, hostessek és kiéhezett milliomos barmok kereszttüzébe. 
De meg kellett élni.:)

Imádtam és imádok ma is fotózni és fotóztatni, szeretem viszontlátni önmagam egy-egy szituációban, élményben, helyszínen, mert kellemes érzéssel tölt el az emlékezés. Főleg, ha számomra kedves emberek is pózolnak mellettem.:))
Így volt ez a videóklippek készítése során is. 
Az egyik videót Serbán Attila színésszel forgattam, háttérben egy nagyszerű stábbal és egy kiváló sminkmesterrel. Kellemes volt a napsütéses melegben, mezítláb pózolni a kamerának... nagyon szerettem azt a napot! És véleményem szerint, az eredmény is csodás lett.:))


A másik lehetőség négy hónappal később kopogtatott az ajtómon. Pontosabban, az a bizonyos nagyszerű stáb kopogtatott nálam, hogy beállítsanak Varga Viktor mellé dekorációnak az új videóklippjébe. Szerettem a forgatási helyszíneket, a sminkesünket, a díszletet, a Viktort is. Izgalmas volt, hiszen az egyik helyszínen minusz 10 fokban vettük fel az anyagokat, a másik helyszínen meg a víz alatt, egy uszodában, ahol kiderült, hogy kisebb víziszonyom van, és nem is tudtam róla.:) 
A jéghideg hangárban egyébként külön kihívás volt számomra megfelelő körülmények között tartani a kis mütyürjeimet. A vércukormérőmből például egy rövid időre kifagyott az élet is, annyira hideg volt és az inzulinom is épphogy túlélte a kalandot.
De megérte minden fáradtságom.:)


És, hogy kollegám kérdésére válaszoljak: nem, nem vagyok celeb, sosem voltam, sosem leszek. Viszont nagyon örülök, hogy rengeteg színes egyéniséget, csodálatos embert ismerhettem meg ebben a nagy celeb-cirkuszos-modelles-bulis időszakomban.:)

Utóirat:

Mégis ki számít celebnek egyébként? Az a baj, hogy ma Magyarországon abból is bulvárhős válhat, aki hülyét csinálva saját magából, bután elénekel egy közismert dalt a tévében, aztán miután elhitetik szerencsétlennel, hogy sztár lett és csúnyán megnyúzza a sajtó, szépen megy a süllyesztőbe.
Sosem feledem "Bikicsunájt".... szegény ürgével mi lehet most?:))

üdv
DiabGirl

2013. április 5., péntek

PopCorn

Igazán elegem van már ebből a nedves, nyirkos, felhőkbe burkolt időjárásból. Mintha a Nap felmondta volna a szolgálatot. Pedig de jó is lenne végre madárcsicsergésben, zöldellő környezetben, napsütéses kellemes időben elindulni dolgozni... Október óta ezt várom. Kicsit mintha megcsúsztak volna a dolgok... Gondolom Te is így érzel.
Na de legalább a vércukrok jobbak! Hurrá. :-)

Tegnap moziban voltunk, és a popcorn, noha általában nem sikerül pontosan kiszámolni a mennyiséget, ezúttal nem bolygatta meg a szervezetem. El se hittem, pedig az inzulint is a sötétben adtam film közben, és sajnos elég pontatlannak éreztem. Hát a lényeg, hogy bejött. Mert valahogy ezt a részét mindig kényesnek érzem... mármint a popcornt. Viccesen hangzik, tudom. Ha nem vagy cukorbeteg, akkor azért. Ha cukorbeteg vagy, akkor meg talán azért, mert Te ezt a helyzetet sokkal jobban kezeled, mint én.:-)
1, Most mozi előtt adjak be inzulint, és kezdjem el szépen lassan enni a film alatt a ropogtatnivalót....
2, .... vagy film alatt adjam, mert ki tudja mennyit fogok enni belőle....
3, .... vagy ne is egyek popcornt??
Ilyen és ehhez hasonló dilemmákban vagyok a filmvetítés előtt (néha közben is).

Jelentem, az alternatívákat mind kipróbáltam:
Ha előbb adok inzulint, és később eszem, állandó stresszben vagyok a hypoglikémia miatt.
Ha előbb eszek, aztán adok, akkor meg a szomszédban ülő emberek és a sötét miatt jövök zavarba.
Ha nem is eszek popcornt, akkor meg kiver a frász, annyira kívánom.
És én egyébként sem tudok néha elvonatkoztatni a diabétesztől, és a téma helyett azon gondolkodom, vajon most magas vagy most alacsony? Mérjek? Vagy felesleges? Úgy látszik, ehhez a feladathoz még fel kell nőni. Vagy Veled is így van?
Nos, az élet az előbb említett lehetőségek valamelyikét tudja csak felajánlani, így nincs más dolgom, mint alkalomadtán választani egy kevésbé megterhelőt. Én tegnap a sötétben inzulinozásra szavaztam. Miért? Mert ott volt a telefon, és a partnerem is, hogy kellő fénynél, segítséggel oldjam meg a dolgot, és a popcornt sem kellett mind magamba erőlteni, csak amennyit épp kívántam.
Azért megjegyzem, hogy szerintem fontos, melyik kezdésre ülsz be... mert én este 10kor azért  már nem gondolkodom a popcorn-dolgon, csak ülök a se**emen és figyelem a filmet. Este 10kor nincs popcorn! Nincs gyorshatású inzulin! / Legalábbis nekem. (Egyébként tegnap vacsi helyett popcornoztam, így pont jó volt.:-)

Hogy másokat zavar-e, ha film közben a táskámban kotorászom és egyszercsak előkapok egy tűt is?
Nem tudom.
Engem annyira nem zavar, ez a lényeg.:-)
Ha nekem mérni kell, mérni kell. Ha szúrni kell, szúrni kell. Azért mert valaki finnyás a tűre vagy a vér látványára, nem fogom magam rosszullétbe kényszeríteni. És pardon, de kimenni sem fogok a teremből azért, hogy lepel alatt használjam a cuccom.:-)
Amúgy ez érdekes kérdés, és sokfelől meg lehet közelíteni.
Korábban ez az egész nagyon nehéz volt nekem is, mert nem igazán vágytam a bámuló emberek tekintetére, így inkább elvonultam a kíváncsiskodó szemek elől. Sőt!
Ha nem tudtam megoldani, hogy egy "szúrásra" elbújjak, inkább nem is adtam be az inzulint, ami ugye hozta magával a magas vércukrot...
Nem szégyelltem soha a diabéteszem, de többnyire mindig elmagyaráztam magamnak, hogy "... ez azért történt, mert én tekintettel vagyok másokra, és senkit sem szeretnék megrémiszteni vele... és hát amúgy nekem nem volt rá lehetőségem... stb".
Elég hihető, nem?:-) Inkább én nem akartam tudatni az állapotom.
Hát ilyen is volt. De a lényeg, hogy ma már bátran előkapom a tollam az intercityn is, vagy egy bevásárlóközpont közepén.
És a moziban sem ver ki a víz.

Te vagy a fontos, és ha úgy érzed mérned kell, vagy belőni egy kis  szert, hát tedd! Az egészséged a lényeg, nem mások előítéletei!
Próbáld csak ki, Te is jobban érzed majd magad!:-)

Utóirat:

Amúgy G.I. Joe volt terítéken. Imádom Bruce Willis filmjeit, meg az ilyen előre megjósolható végkimenetelű bunyós filmeket. :-) Igaz, 3D-ben nem volt nagy élmény a sok lövöldözős, gyors képkockát nézni, de azért szerettem.
Ennél már csak egy Bud Spencer movie lett volna jobb, Terence Hillel.:-)

2013. április 2., kedd

Easter

Család, buli, sonka hegyek, gyógyító húsleves, activity, dvd, mozi, Tokaj, halászlé, szerelem, diabetikus csokinyuszi és csokitojás. Röviden így foglalnám címszavakba a hosszú hétvégémet.:-)

Persze ez nem volt mindig így.


Gyerekkoromban mindig izgatottan vártam a húsvéti ünnepet. Képeslapokat írtam (és adtam fel POSTÁN), színes tojásokat festettem és egész hétfőn díszbe öltözve vártuk anyával a locsolkodó fiúkat. :-D
Mindenkit vendégül láttunk, aki betévedt hozzánk, az utolsó utcában lakó falubeli, részeg, vén idegent is, mert így tartottuk tisztességesnek. Miközben mi kínos beszélgetésekbe bonyolódtunk ük-kereszt-déd-unoka-hatodunoka bátyáinkkal, meg a szomszédokkal, meg ki tudja kivel,  az öcsém csoki-és zsebpénz begyűjtő körútra ment édesapámmal. Tesunak bezzeg nem kellett otthon ülni, és lesni az ablakot, meg szédelegni a sok olcsó, pacsuli, gyomorforgató kölnitől. Csak felpattant apukám mögé a bicikli hátsó ülésére, és már ott se volt. Hjaj, de szép idők voltak.:-)
Annyira szépek, hogy rövid időn belül úgy döntöttünk, hagyjuk az egész ünnepi hagyományosdit a fenébe, és megszökünk a faluból.:-D
Igen, végül eljött az idő, amikor a húsvét hétfők már nem az asztalterítésről, ünneplőruháról és kölniszagról szóltak, hanem a családi programokról.  Minden évben kirándulni, csavarogni mentünk inkább, minthogy vendégül lássuk a falu/város embereit. Feladtuk ezt a fajta hagyományőrzést, mert inkább volt teher, mint ünnep.
Ma is hasonlóképpen érzek..


Úgyhogy nem túlzok, ha azt írom, számomra a húsvét ugyanolyan hosszú hétvége, mint bármelyik más, amikor végre hazalátogathatok imádott családomhoz.:-)
Ez a randi, most több szempontból is különlegesre sikerült.

3 csodás napot töltöttem a szeretteimmel. Elmentünk Tokajba enni egy igazi harcsahalászlevet, és sokat sétáltunk a Tisza-parton. 
Gyerekkori barátaimmal is mókáztunk kicsit, és több, rég nem látott unokatestvéremmel is sikerült találkozni a hétvégén. 
Boldog voltam, mint egy kisgyerek...:-)
És aztán.. édesanyám szokás szerint elég sokat sürgött-forgott a konyhában, sok-sok finomság került terítékre, ami kicsit megnehezítette ugyan a fegyelmezett diétám betartását, de (szerencsére) semmiben nem rombolta a vércukorértékeimet. Még az a két szelet mézes-krémes sütemény sem, amit bátorkodtam bevállalni egyik délután extra inzulinnal. Hát ilyet is kell, legalább ünnepnapokon.:-) Mert elképzelni sem tudom az ünnepeket a klasszikus ízek kóstolása nélkül... Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy amúgy is nap, mint nap harcolok, fegyelmezem magam, diétázom, hát néha miért ne lehetne megszegni a szabályokat dupla-tripla figyelem mellett? Én vállalom... 


Aztán később, óriási meglepetés várt, ugyanis a húsvéti nyuszi engem is meglepett egy kis csokitojással (1db=20g: össz 7g CH) és nyuszival (1db=60g: össz 18,5 CH), természetesen cukormentes kivitelben.:-) 

Remélem nektek is hasonlóan jól telt a hosszú hétvége.:-)

Utóirat:
Kövessetek Instagramon: @diabgirl ! :-)

Üdv,
DiabGirl