Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2013. március 26., kedd

FutópadON

Elég körülményes egy aktívabb aerob edzést beilleszteni a napomba. Legalábbis az utóbbi időben.

Emlékszem, évekkel ezelőtt a főiskolán nem kerítettem nagy feneket annak, hogy megtervezzem a pontos mozgásmennyiséget. Úgy csináltam, ahogy épp alakult... alkalmazkodtam minden körülményhez. Ha este 8kor mentünk le edzeni, hát akkor futottam. Ha reggel 8kor volt rá időm éhgyomorral, akkor reggel 8kor futottam.
Mostanában sokkal bátortalanabb vagyok, igaz, azóta megküzdöttem egy enyhébb pánikkal, így talán érthető, miért olyan nehéz magabiztosan felugrani a futógépre. Mert futni szeretek, vagy gyors-gyalogolni. Kerékpározni is, de a szobabicómra egy hónapban egyszer, ha felülök.:))
Szó, ami szó, rajta vagyok az ügyön.
És tervezek.
Általában 10-13 mmol/l értékeknél nem eszem plusz szénhidrátot az edzéshez, de előfordul, hogy mégis szükségem van rá (attől függően, mit ettem, vagy mennyi bázisinzulinnal gazdálkodtam aznap). 
6-9 mmol/l-es értékeknél minden alkalommal 15-20 g CH kerül a pocimba, többniyre fehérje szelet vagy egy szimpla müzli formájában. Ezt olyan 25-30 perces, közepes intenzitású (140-155-ös pulzus) edzéshez fogyasztom el, plusz a súlyzós gyakorlatok. Ehhez duplázok, vagy felezek a mozgás típusának és hosszának megfelelően.

Fontos, hogy edzés alatt mindig nálam van a szőlőcukor. Biztonságérzetet ad, és ha baj van, azonnal hozzá tudok nyúlni... Emlékszel? Korábban meséltem egy régebbi sztorimat a legfélelmetesebb hipoglikémiámról... Na, azóta tartom 2 méteres körzetben a cukrot.:)
Az utóbbi időben mániámmá vált az is, hogy edzés közben többször megmértem az értékeket, ami egyébként így utólag egyáltalán nem volt haszontalan, na de azért én úgy gondolom, bőven elegendő edzés előtt és után kontrollálni. (Úgyis érzi az ember, ha nagy "cukor-mozgások" vannak készülőben.:)
De ha mozgás, akkor = mindenkinek egyénre szabott szabályok.
Nem biztos, hogy ami nekem bevált, az neked is be fog. Ezért nagyon fontos, hogy lelkiismeretesen számolgass, méregess és szánj elég időt a tested megismerésére. Hidd el, úgy sokkal könnyebb megtervezni az edzést, ha magabiztos vagy, mintha csak szaladgálsz ide-oda súlyokkal a kezedben. Az csupa negatív élményt szül. Én eleinte még kis füzetkét is vittem magammal mindig és leírtam éppen mit csinálok, miért, mivel és hogyan.:) Érdemes elemezni a dolgot néhány hétig, hogy aztán gond nélkül repülhess tágítani a tüdődet!:)

Ma is tervbe vettem egy laza, de hosszabb intervallumú mozgást. Remélem sikerül összehozni a megfelelő vércukorértékeket délutánig. Bár egyelőre kétes a dolog...
Ha azt kérdezed, ugyan miért ne lehetne felkészülni rendesen erre az egészre?, megválaszolom gyorsan egy példával.
Múlt héten is edzeni indultam valamelyik nap, este 18:00-kor. Vacsi után 10,2 mmol/l-t mértem, gondoltam szuperjól lemozgom ezt lefekvésig plusz szénhidrátok nélkül. Fél órán belül már a konditerem bejáratánál álltam, de éreztem, hogy nem vagyok jól. Egyáltalán nem hipóztam, de a vércukrom olyan mértékben kezdett zuhanni, hogy egészen elerőtlenedtem. 5,7-nél ettem egy müzlit, mert hát az edzést emiatt nem akartam passzolni... 19:00-kor a vércukorszintem még mindig 6,0 mmol/l volt. Ettem még egy müzlit, de az érték nem mozdult... így inkább lemondtam az aerob mozgásról, pedig igazán jól esett volna. Szóval valahogy így tudja keresztülhúzni a számításaimat egy elszámolt inzulinegység, vagy szénhidrát.
Végeztem amúgy néhány gyakorlatot aznap súlyzóval, és erősítettem has,- és hátizmot is egy szűk fél órában, de azért elkeseredtem kicsit, amiért nem sikerült irányítanom az adott helyzetet. Meg is jegyeztem ezt ott a páromnak, de a lábsúlyokat emelgetve csak annyit mondott: "Kicsim, ez is Te vagy. Ezzel együtt szeresd magad, én is így szeretlek!"
Nem is volt másra szükségem. :)

Ezt tanácsolom én is minden hasonló helyzetbe kerülő cukorpajtimnak, hogy nem szabad elkeseredni. Feladni a legkönnyebb... dolgozz hát többet!!!
Én amint úgy érzem lehúz a depi, vagy a kiszolgáltatottság érzése, azonnal megrázom a fejem, belenézek a tükörbe, és keresek valami alternatívát a balszerencsés helyzetre!
És nagy SMILEEE!:)))

Szeresd magad, és fogadd el, azt, aki vagy!:)



Utóirat:

Egyszer valaki azt mondta nekem, nincs feltétel nélküli szeretet. Nem létezik önzetlen szeretet. Szerintem ez hazugság. :)
Én akkor is tudtam, és most is vallom, hogy IGENIS LÉTEZIK SZERETET FELTÉTEL NÉLKÜL, AMI ELSŐSORBAN SAJÁT MAGUNK SZERETETÉBEN NYILVÁNUL MEG!:)
Pont.

DiabGirl

2013. március 18., hétfő

HoHóó

Múlt héten azt terveztem, hogy meglátogatom a szülői házat, megölelgetem a családom, eszek egy jó tokaji halászlevet, olvasok a kertben, scrabble-t játszom vagy szaladgálok a kutyámmal az udvaron.
Mivel a távolság majd 300 km, sejtheted, hogy pénteken reggel mégsem indultam útnak az adott időjárási körülmények között... Merthogy csütörtök este jött egy vihar, és elfújt mindent. Szó szerint. Még a jó vércukorértékeimet is, fénysebességgel...
De nem kell részleteznem a történteket, tele volt a média a katasztrofális hétvégi hóviharral.
Balesetek, áramkimaradás, járhatatlan utak, megközelíthetetlen települések... Most is ráz a hideg, ha erre gondolok.
Főképp, mert édesanyáméknál még mindig nincs áram, 4 napja. Szegény most nem tud vasalni, és sajnos a meleg víz is luxus. Ott aztán tényleg Armageddon-feeling volt két teljes napig. Elborultak a villanyoszlopok, betemette a házakat a hó, ráfagyott mindenre a jég... az ember örült, hogy van fedél a feje felett. Íme egy kis videó:


Nem irigyeltem az úton veszteglőket sem. Főleg nyugaton... Borzalmas lehetett a fagyban, ködben, hóban ülni egy helyben, órákig bezárva. Brrrr. Persze mondják, hogy ne indulj útnak a rossz időben, de hát az embert nem lehet bezárni, hiszen manapság többnyire nem csak nyaralni indul meg telelni, hanem dolgozik reggeltől estig ünnepnapokon is. Várható volt, hogy sok jármű lesz az utakon... Arról nem beszélve, hányan igényelhettek orvosi ellátást ezidő alatt...? Olvastam, hogy sokaknak vittek inzulint is például, és volt egy vajúdó nő is, aki ilyen körülmények közepette is bekerült végül a kórházba.:)
De vajon megelőzhető lett volna a baj?
Erről több véleményt, cikket is olvastam, láttam, én azonban nem állnék egyik oldalra sem. Nem csak azért, mert távol áll tőlem a politika, vagy a bűnbak keresése, hanem mert azt gondolom, az a fontos, hogy a bajban össze tudtak fogni az embertársaink és végülis túléltük valahogyan a hétvégét.
Könnyen beszélek tudom. De örüljünk, hogy a hírekben nem halálesetekről hallottunk, hanem inkább hős rendőrökről, katonákról és civilekről! :) Respect.

Eszembejutott az 1999-es, óriás havazás. Akkor is hasonló volt a helyzet, csak ahogy emlékszem, nem ennyire drámai. Egyik reggel nagy hóesésben indultam el busszal a gimibe, ám hazafelé már nem jött busz, se autó, se semmi, mert akkora hó volt, hogy gyalog is alig lehetett közlekedni. Mi megpróbáltunk páran hazasétálni, de reménytelen volt a vállalkozás. Végül eljött értünk egy osztálytársam apukája egy traktorral. Hát úgy jutottam haza...:)
Csak pozitív érzésem van abból az időszakból. Egyrészt épp akkoriban volt divat a nagytalpú cipő, amivel elkerülhettem a felfázást.:)) Másrészt a falunk el volt zárva a külvilágtól, így édesapám úgy döntött, leteszi a cigarettát. :)
Te emlékszel még arra a télre?
Közben egykori osztályfőnököm szavai is eszembejutnak most, aki egy környezet órán 1995-ben azt mondta, hogy bizony higgyük el, tíz-húsz éven belül szélsőséges időjárási viszonyok jönnek. Ő már tudta. És igaza volt. Itt van. A hideg nyár és a meleg tél. A fagyott tavasz és a napsütötte ősz...

Azért bízom benne, hogy helyreáll a régi rend. Nehéz megszokni az új évszakokat, és cukorbetegként vagy épp migrénesként gyötrelmes tud lenni ez az alkalmazkodás.

Utóirat1:

Sosem szabad feledni, hogy "a felhők fölött mindig süt a nap", és hogy "fő a pozitív gondolkodás" meg, hogy "a remény hal meg utoljára"... és hasonlók.:)

Utóirat2:

Minden elismerésem az elmúlt pár nap önzetlen segítőinek és hőseinek!

Utóirat3:

Én az eredeti, kirándulós hétvége helyett végül egy kis csokis sütivel kedveskedtem a szeretteimnek.:) És Te mit csináltál?




DiabGirl

2013. március 12., kedd

Mrs. Kukta

Tegnap igen borsos áron rendeltem milánói tésztát a Don Pepéből vacsorára. Nem volt kedvem főzni, meg késő is volt már, és egyébként is sokkal jobban esik az embernek az étel, ha készen elérakják, nem? :)
Mindenesetre nagyon rossz döntés volt.
Nem csak hogy felesleges egy adag kajára annyi pénzt kifizetni, de még marhára rossz ízű is. Tudod, nem az a finom, paradicsomos, sonkás ragu, amit vártam, hanem egy túlfűszerezett löttyben úszó tészta. Blee..
Tanulság? - Ne legyek lusta főzni! :D

Ki tudja mi minden van a kiszállított ételekben amúgy! Nehéz megbízható forrásból ebédet vagy vacsorát rendelni online... bár például a Wasabiban még nem csalódtam...
Mindegy.
Kicsi a konyhám is. Nehéz ihletet meríteni..:)) Bár tudom, nem kifogásokat kell keresni, de mondd azt, hogy nem jobb és hangulatosabb egy nagyobb konyhában alkotni. Ha egyszer nagy konyhám lesz, azt fabútorokkal rendezem be, az ablakban fűszernövényeket nevelek majd, és óriás pultom lesz mindenféle keveréshez-kavaráshoz, hogy kényelmesen elférjek.:)) Ott biztosan nem jutna eszembe éttermekből rendelni...
Meg aztán cukorbetegen nem is árt, ha saját magad készíted el a napi betevődet.:)

Szeretek főzni, igaz eleinte kicsit terhes volt ez az állandó szénhidrát számolás és a grammok pontos méregetése, de anyukám sokat segített abban, hogy megtanuljak vele együtt élni. Csak lusta vagyok.:) De tényleg. Mai napig nincs bennem spiritusz a mindennapos, kötelező étkezések betartásához. Bár nagyon igyekszem. De nem tudom, mások honnan és hogyan merítenek erőt és energiát, meg időt a konyhában való pepecselésre. Nekem kell valami múzsa hozzá. (Mondjuk az álomkonyhám. Vagy hogy vacsival várjam haza a páromat..:))

Szeretek jókat enni, inni, és szerintem ezzel sokan vagyunk így. Valahol itt gyökerezik például a gyorskaja-ellenességem, hiszen kutyafuttában egyáltalán nem lehet jókat enni és inni.:) A McDonalds-nak, vagy a sarki török kajáldának úgyis mindig hasfájás vagy rossz közérzet a vége. Legalábbis nálam mindig...
Persze nem vetek meg évente egyszer egy jó gyrost, de amúgy nem preferálom az ilyen kosztot. Ez nem is táplálék, főleg ha a hambit, meg a sült burgonyát nézed...

Épp ma olvastam egy cikket a gyorséttermi kínálat népszerűségéről.
Finomságukat sajna nem a tápanyagban gazdag alapanyagok adják, hanem a jól ismert ízfokozók és társaik. De ezt mindenki tudja. Mégis olyan profitot csinálnak az emberek az egészségtelen ételek fogyasztásával, hogy meg nem tud szűnni az ördögi kör...

Én anno a cukorbetegség miatt ástam bele magam a táplálkozás"tudományba".:) Egyébként lehet, hogy most engem sem érdekelne, miből készül a hamburger hús vagy a sok löttyedt szósz. Így azonban nem mehetek el a tények mellett, melyek igenis igazolják, hogy a gyorskaják mind károsan hatnak a szervezetre!! Megnehezítik az emésztést, károsítják a belső szerveket, depressziót okoz(hat), általános rossz közérzetet ad, ami valljuk be, annyira nem kedvez a mindennapoknak. Ráadásul a felesleges kalóriabeviteltől csak megpuffadsz, de nem adod meg a testednek azt, amire szüksége van.
Nem csak enni kell, hanem TÁPLÁLKOZNI!
Ezt is a diabétesszel tanultam meg.
És hogy hogyan kivitelezem?

Valószínűleg nekem/nekünk könnyebb ezt kezelni, hiszen ha bírnánk sem ehetnénk meg mindent, amit megkívánunk. Plusz ott van a szúrások "terhe"... ami számomra egyébként fontos tényező. Ugyanis minden alkalommal, amikor valami felesleges szemét kerül a szemem elé (chips, forró csoki, hamburger, cukros üdítő... stb.), csak arra gondolok, mennyi felesleges inzulint jelent ez nekem pluszban adagolva... hiszen nem elég hogy belövöm az adott mennyiséget hozzá, utána még korrigálnom is kell. Ezek a cuccok nem jól számolhatók, egészségtelenek, egyszóval feleslegesek számomra.
Bár ennek megértéséhez nem kell cukorbetegnek lenni. Inkább csak felismerni, hogy hosszútávon nem éri meg cukros brióssal, joghurtokkal, nátrium-glutamátban úszó termékekkel mérgezni a szervezetet. Nem kizárt, hogy a betegségek több, mint fele köszönhető manapság a rossz étkezési szokásoknak.


Sőt, én azt mondom, az édesítőszerekkel is csínyán kell bánni.
De cáfoljatok meg...

Utóirat:

Kontra -> A steril étkezéstől azért én is nagyon messze vagyok. Imádom például a baromfi virslit.:D Főleg paprikás-tejfölös szószban, valami zöldséggel.
Nem akarom tudni mi minden van benne, úgyhogy inkább nem forszírozom a témát.:)))

De ami fontos, hogy ahol csak lehet, az egészségesebb alternatívákat választom.

üdv,
DiabGirl