Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2012. október 20., szombat

Lelkifurka nélkül!

Egész héten falási kényszerem van. Konkrétan bármelyik édességből bármennyit képes lennék megenni. Kínzó egy állapot, mondhatom. De csak semmi pánik!:)
Erre is van megoldás, így nem kell, hogy sírjak a mogyorós-mandulás-kekszes-tejkrémes-karamellás-nugátos-marcipános csokoládék és társai után, vagy a cukrászatok előtt állva, árván.:)
Van három, jól bevált receptem az ilyen helyzetekre, amelyek egyáltalán nem bonyolultak, sôt! Bármikor, bárhol kivitelezhető, és nagyon olcsó megoldások!

A fahéjas almasalátát egyszerûen imádom! Kis fahéj és canderel a picur kockákra vágott almákra és már kész is az egészséges csoda. Laktató, finom, és kalóriaszegény. 
Na de mi van akkor, ha valami extra édes, különleges ízre vágysz? Amikor kedved lenne levenni egy Tofiffeet a polcról és azon nyomban arcba tolni! 
Én azt mondom, ácsi!:)

Mert van itt például egy édesanyámtól tanult fantörpikus alternatíva. Tulajdonképpen egy béna csokifondû!:) De nagyon szerethető!:)
Egy evőkanál jó minőségû kakaópor és egy evőkanál eritrit/stevia édesítôszer két evôkanál margarinnal és vízzel (vagy pici tejjel/tejszínnel) felforralva bőven elég az édesség utáni vágyam csillapítására. A szénhidrátértéke gyakorlatilag nulla, tehát nekünk cukorbetegeknek inzulin adása nélkül is fogyasztható, még akkor is, ha kedvem támad besûríteni egy kis kókuszreszelékkel vagy szeletelt mandulával. Persze a kalóriától egyáltalán nem mentes ez a krémes finomság! De ha ilyen csekély mennyiségben illeszted be az étrendedbe, nem lesz tôle semmi bajod. Ráadásul nem kell csokit bontanod vagy cukrászdába menned, így kétszer vagy háromszor annyi plusz kalóriától és szénhidráttól kíméled meg magad! Édesszájú vagyok, úgyhogy ez nagyonis nekem való!:)


És van a tarsolyomban egy kissé könnyedebb változat is, ami nem csokoládé-szerû, így kevésbé émelyítô! Sok receptben olvastam, egy-egy desszert alapelemeként. 
Szerintem maradhat "alap".:)
250g mascarpone és 100-150g sovány tehéntúró keverékére gondolok én, kevéske tejjel felhabosítva, és meghintve por alapú Canderellel. Isteni és laktató, fôleg ha beledobálod a kedvenc gyümölcseidet is! Nálam a málna, az eper, a szeder és az áfonya a favorit. De szerintem ez a túrókrém nagyon finom önmagában is, hozzáadott szénhidrátok nélkül. Nyilván diabéteszesként nagyon kell figyelni a gyümölcsök tápanyagértékeire és azt pontosan kiszámolva, az inzulint beadva elfogyasztani ezt a cukormentes édességet, de szerintem natúr túrókrémként nem igényel különösebb fejtörést. 

Így csinálom én.
Mert amikor kegyetlenül kívánom a cukros édességet is próbálok, cukorértékeket  kevésbé romboló megoldásokat találni magamnak.
Mert utálok szúrni, és ezzel kvázi megkímélem magam tőle.
Mert nem hivatkozom a diabetikus élelmiszeripar "nincs benne cukor, ezt bátran megeheted" szintű üzenetére, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy ezek a termékek ugyanannyi kalóriát és szénhidrátot tartalmaznak, mint cukros társaik.
És mert tudom, hogy az édesítőszerek alapjában véve igen károsak a szervezetre, hashajtó hatásukról nem is beszélve, ezért inkább magam állítom össze az arányokat!

Utóirat:


Az öcsém ma érkezett haza Münchenből kábé fél bôrönd édességgel! Tudom, hogy nem nekem hozta, hanem a család többi hölgytagjának, de nézd el nekem, ha most nem tudtam ellenállni négy kocka egész mogyorós csokinak!:) 


Mert egyébként sütöttem diétás almás süteményt az üdvözlésére... De nem sikerült! 
Legyen ez amolyan vigasz.;)


DiabGirl

2012. október 15., hétfő

SpaceTime

Félelmetes, hogy milyen sokakban él a bizonyítási vágy, ami lehet az alapvető emberi (vagy azoknak hitt) korlátok átlépése, vagy akár saját határaink feszegetése is, de mindenképpen elképesztő eredményekről beszélhetünk.

Tegnap este a telefonomat bámulva, izgatottan vártam, hogy Felix Baumgartner leugorjon a világűr pereméről. Percről percre követtem Youtube-on az utolsó fél óra közvetítéseit, hogy még véletlenül se maradjak le a szabadesés pillanatáról.
Közben sokszor elgondolkodtam azon, vajon hogy lehet egy, a világűrhöz képest olyan pinduri emberi lénynek, ilyen nagy bátorsága meghódítani a sztratoszférát? Honnan vett annyi fizikai és lelki erőt ennek a rekordnak a megdöntéséhez, hogy aztán több, mint 35 000 kilométerről, egy laza intéssel a mélybe vesse magát? Olvastam, hogy korábban speciális szárnyakat használva, elsőként repülte át az angol csatornát, és ugrott már a malajziai petronas Towersről és a Taipei torony tetejéről is, amely 2007-ben (az ugrás idején) a világ legmagasabb épülete volt, de azért megcélozni a világűr szélét, a hangsebesség elérését szabadesésben, elég meredek. Legalábbis számomra.
1960-ban Joseph Kittinger láthatta úgy a Földet, ahogy azóta sem sokan, és körülbelül 31.300 méter magasból hajtott végre ejtőernyős ugrást. A rekordot az elmúlt ötven évben sokan megpróbálták teljesíteni, de volt, aki a kudarcon túl sajnos életével fizetett ezért. 
Nos, Felix Baumgartner bázisugrónak tegnap sikerült. És nem csak a rekord túlszárnyalása, hanem a tudományos megfigyelések elvégzése is. Gratula neki és a világ összes vezető kutatócsoportjának a több éves munkáért!:) Remélhetőleg az ugrás során szerzett eredmények később nagyon hasznosak lesznek majd számunkra és hamarosan újabb hajmeresztő próbálkozásoknak lehetünk tanúi.:)



Azt hiszem, az életfeladatainkra is ehhez hasonló kihívásként kellene tekintenünk. Nem bosszankodva, hanem érdeklődéssel fordulni a problémák felé, úgy talán a megoldások is gyorsabban jönnek.:)
A cukorbetegségem is egy küldetés. Mindig is úgy gondoltam, hogy ezzel egy nagy és felelősségteljes feladatot kaptam a sorstól, mindig is úgy tekintettem rá, mint egy határozatlan időre szóló projekt, melyet teljesítenem kell. Nem tudni meddig, hiszen ma már annyi ígéretes kísérlet van folyamatban a gyógyulásra, hogy talán csak évek kérdése, és végleg letehetem a tollaimat, tűimet, és pihenhetek anélkül, hogy egy pillanatra is eszembejutna a diabétesz. Nem kizárt. Sőt! Ha képesek vagyunk kivitelezni egy sikeres szabadesést a világűr határáról, ugyan miért ne tudnánk megfejteni a cukorbetegség rejtélyeit?:)
Szóval nem tudom meddig kell még szigorú szabályok szerint élnem, de amíg eljön az esély, a lehetőség a gyógyulásra, én csinálom, dolgozom rajta, és igyekszek a legjobb lenni ebben a projektben. Mert a sajátom, magamért csinálom, és tudom, hogy a befektetett energia akkor is megéri, ha néha úgy érzem, lehetetlen a küldetés.

Fogadd el Te is, mindazt amit ad Neked az élet, legyen az jó vagy rossz, hiszen ezáltal fejlődhetsz és tanulhatsz! Ha folyton ellenkezel és vívódsz önmagadban, sosem lehetsz elégedett és boldog!
Én is gyakorlom, a türelmet, az alázatot, a fegyelmet, hiszen ezek nélkül szinte elképzelhetetlen a cukorbeteg élet.
Minden nap egy új kihívás. Új feladat, új eredmények, új lehetőségek a gyógyulásra.
Csak dolgozz, és ne add fel!

Utóirat1:

Nem tudom van e tériszonyod. Nekem nem vészes, de azért 39 000 kilométeren tutira sírva fakadnék, még az ugrás veszélye nélkül is.:) Még szerencse, hogy nem én álltam ott tegnap este elképesztő magasságokban. Csak bekuckóztam a nappaliba, megmértem a vércukrom, kiszámoltam a vacsi szénhidrátértékét és belőttem az inzulint, majd ülve visítoztam, amikor Baumgartner elengedte a kapszulát.:)
Mennyivel egyszerűbb volt nekem..........

Utóirat2:

A RedBullStratos ugrásról ITT olvashatsz egy egészen jó összefoglalót.:)
ITT pedig a hivatalos oldalt találod.

DiabGirl